Titkos dal: augusztus 2015

2015. augusztus 31., hétfő

Füsttábor

foxxiloxxi Tumblr

A füst tábort vert szemem rejtekében,

S könny tisztítja meg a zavart,

Annyi minden összekavart.

Fuldokló köhögésként tör rám a szenvedés,

Beteg vagyok én és még mi jöhet?

Lehet, hogy még valami összetörhet?

Tőr helyett mi szúrhat még belém?

Ki akarna jönni váratlanul elém?

Ki akarna tenni, ki akarna venni,

Belőlem valamit ki akar kienni?

Sistereg a serpenyő,

Megsült benne megannyi szégyenteljes keszkenő.

A furcsa félhomályban

Elhagyom a füsttábort az éjszakában.

Ritkul a köd,

Az óra már öt.

Utánam jön egy árnyék,

Úgy félek bárcsak szállnék,

Jó magasra,

Ott talán el nem kapna.

Félek és megérint,

Az ijedség elszédít,

De hozzám szól szelíden:

Ne félj te idegen!

Csak a szemedbe akarok nézni,

Csak a szíveddel akarok élni!

Addig amíg rám nézel,

Addig amíg igézel,

Óó igézz el!

Life inside the smoke

Jövőd

Eden Garden State Park, Northwest Flor

Hamarosan minden menni fog,

Egyelőre még kemény minden, mint egy fog.

De megpuhul majd, mint a kenyérhéj a szájban,

Egyszer majd utazni fogsz a mában.

A súly a múltba ragad,

S a jó belőled mind kifakad.

A gondok már nem lesznek gondok,

Megoldod őket akár egy gondnok.

Látni fogod a napsugarat,

Ahogy rád süt majd az árnyék alatt,

S eltűnik a sötétség,

Tiszta kék lesz neked az ég.

Virág nyílik a kertedben,

Olyan lesz, mint az Édenben.

De mindenek előtt az erdőben kell járj,

S egy bozontos úton kell kitalálj.

Ha ezt mind megteszed,

S nem veszted el az eszed,

Nem térsz ki a kanyarokban,

S látni fogod minden gondban az okot,

Akkor te megkapod valahol a kijáratot.

Mountain wandering

Kövület

Mountain Road Cemetery

Őrület, hogy hogy lesz egyszer

Mindenből kövület.

Őrület, hogy az egész létből

Csak ez a felület marad.

Egy felület,

Itt is ott is tovatűnt egy élet,

Egy élet,

Mi valaha kibélelt egy fészket,

De már elhagyott minket.

De az még inkább őrület,

Ha egy élő szeme kövület,

Mert nem él benne semmi,

Semmi csak a gyűlölet.

soldemedianochee.blogspot.com

Nagyon szerettem ezt a filmet, mert számomra a megismerés formáit taglalja. Hiszen eleinte mindent elutasítunk, amit nem érzünk magunkhoz közel, aztán nem marad más választásunk (főleg ha elvagyunk zárva a régi életünktől) és érdeklődni fogunk az iránt is ami nem érdekelt. S végül észrevesszük, hogy pont azok vagyunk mi ami ellen mindig is harcoltunk és dacoltunk.
Ha az ember nem tanulja meg idejében értékelni amije van, akkor csak bánhatja vakságát. De mindig marad valami erőteljes nyom amiben gyönyörködni tud és visszaemlékezni mindenre. Ez volt az a film, ami ezt a verset is ihlette. Színes fátyol mindaz, ami mindaddig színtelen amíg rá nem jövünk, hogy mi az. Ez a fátyol pedig oly annyira színes, mint a megismerés döbbenetessége.

A színes fátyol elenyészik,

Ha ismeretünk meg nem érik.

Csak lebegünk a sötétben hiába látunk,

Mert a sötétség még erősebb nálunk.

Addig szállunk a széllel,

Amíg találkozunk a levéllel,

Amire ha ránézünk,

Már tudjuk mi az énünk.

S akkor észrevesszük hol a színes fátyol

Távol, távol ettől a világtól.

Tőlünk nem is olyan messze,

Hanem pont itt a közelben.

Sokszor elmentünk mellette,

Nem néztünk rá s szemét lesütötte.

Csak reánk várt némán,

Hol hitetlenül, hol bízván,

Hogy az idő lova

Ne fusson túl tova,

Ahol már eltűnik, s nem találják meg soha.

Várja, hogy megismerjük színeit,

Hogy feltárhassa mélységeit.

Hogy érezzük az illatát,

S átéljük a mámorát.

Melyet másképp nem élünk át,

Akkor sem ha kiisszuk az éj borát,

Mert az ad nekünk éhhalált.

Csüggedés

Gyetvai Zoltán - My silver dreams

Vihar, vihar tudtad mikor gyere,

Érezted, hogy mi jő, pedig nem hittem neked.

Nincs már erőm se ernyőm,

Mi alá bújhatnék,

Így hát miért élnék?

Tudom, hogy te tudod!

De te most nem érzed, milyen ha elszívják a véred!

Nélküled kell éljem,

Mert élni veled nincs esélyem.

Így itt kell éljem,

Hol mindegy mi a lényem.

Kérdezetlen válaszok - ELŐSZÓ

Az élet sok helyzetet tár elénk, amelyek megismétlődhetnek és sokszor átélhetjük őket. Ezekre a helyzetekre nem mindig egyformán reagál az ember, sokszor talán nem is akarjuk azt tenni, amit teszünk, mégis valami furcsa okból kifolyólag megtesszük, s még magunknak sem tudjuk megválaszolni, miért. Minduntalan elkövetjük sajátos hibáinkat, de megbocsátható, ha jóvá is próbáljuk tenni. Az előítéletekről és az ebből adódó megtévesztésről szeretnék írni, ami mindig a látszat miatt van. Az emberek csupa semmiségekről beszélnek, csak felszínes dolgokról, amikor a lélek, a gondolat és a cselekedet történései és miértjei a legizgalmasabb téma lehetne. Ezekről mindig nehéz beszélni, mert bizalmatlanok és gyávák vagyunk önmagunkat adni. Mindig kell legyen egy kis védő burkunk, hogy ne tudjanak kikezdeni, de ez egyeseknél túl vastag.

Az ember jelleme nagyon összetett: sokszor nyitott, máskor zárkózott, de lehet félénk vagy közömbös is. Ezen kívül lehet akár dacos, haragos, büszke, gúnyos, sőt még kőkemény is, de alapvetően mindig sebezhetőek vagyunk. Úgy lenne helyénvaló ha egyszerre lennénk okosak, alázatosak, bölcsek, jóindulatúak és tisztességesek, és ezekre a dolgokra már méltón lehetnénk büszkék is.

A nyitott ember meghallgat mindent és mindenkit, képes újat befogadni, kíváncsi a világra, az emberekre. A zárkózott emberben általában lapul egy kis összeférhetetlenség úgy érzi, hogy önmagát nem tudja másokkal elfogadtatni, megértetni. Ezért is próbálja megkímélni magát a társaságtól. A félénk ember fél a bukásától, nem bízik magában, általában utolsónak szólal meg, szégyenlős, nem tud kibékülni magával.

A közömbös ember nem akar sehová se tartozni, nem érdeklik az emberek, nem nyilvánít véleményt, sőt nem is akarja felfedni, azonosítani magát, azt akarja, hogy soha senki ne ismerje meg őt. Ez a négy viselkedési forma szerintem egyszerre benne van mindenkiben valamilyen formában. Nem hiszem, hogy bármelyikünket lehetne kategorizálni, hiszen mind színesek vagyunk sokan sokfélék. Ezek csupán tulajdonságok, jegyek, viselkedési formák és nem ezek, hanem az érzéseink határoznak meg minket.

Napjainkban a négy viselkedés közül a közömbös viszi a pálmát. Mivel világunkban már az emberek többsége internetről, médiából értesülhet, eligazodhat a világban, lusta, esetleg hanyagolhatónak véli az igazi emberi találkozásokat. Az interneten nem kell szembenézzenek senkivel nyugodtan kimondhatják amit gondolnak, nem fognak rosszalló pillantásokat látni. Az ember sok hasznos dolgot megtud az internet segítségével, de ha a rabjává válik, s csak azon keresztül él, teljesen el fog idegenedni a világtól.

Sokszor vagy nem akarjuk, vagy nem merjük vállalni magunkat, vagy a kettő egy kalapban. De nem csak ez áll a háttérben. Az emberek egyre többet csalódnak a mindennapok történéseiben és leginkább a kapcsolatokban. Ezért indulásból nem adják meg egymásnak az esélyt egy normális kapcsolathoz. Régebben is csalódtak, csak akkoriban kevesebb volt a válás. Ennek több oka is volt, például: eléggé kinézték azt az embert, aki válni akart, megbélyegződött mások szemében; vagy nem akarta elveszteni a vagyonát; vagy gyáva volt válni; vagy mert megpróbálta orvosolni a problémákat és képes volt kompromisszumokat kötni. Ma már egyre kevesebben képesek erre. Ez nem folyamatos megalkuvásokat jelent, hanem egymás életének jobbá tételét és elfogadását. Sajnos van mikor nincs más megoldás, mert egyik vagy másik fél nemhogy jobbá tenné a másik életét, hanem inkább bekebelezi és elszívja.

A közömbös, siető embereknek lényegre törő mondataik vannak, nincs türelmük a részletekhez. A csalódásukat felváltja a beletörődés és a mának élés. Lerí róluk a nekem minden mindegy felfogás. „Miért vigyázzak az életemre, úgysincs értelme! Miért ne igyak, miért ne cigizzek, miért ne drogozzak, miért ne bulizzak?” Mondják azok, akik már nem látják semmiben az értéket. Nem becsülik meg a párkapcsolataikat, ha már valami nem zökkenőmentes, akkor menekülnek. Nem tudnak éretten gondolkozni, mert például nincsenek igazi barátaik akikkel megismerhetnék mi fán terem a szeretet.

Létezik olyan ember is, aki hálás, megelégszik azzal amije van, s megpróbálja magába szívni a világ szép oldalát. Viszont sajnos az emberben néha hiába van ennyi pozitívum, mert az emberek igénytelensége, közömbössége, kiszorítja még őt is, azt sugallják: „ha te is nem vagy olyan, mint mi akkor nem tartozol közénk!”. Az ilyen ember tehát sajnos már kezd kihalni, mert néha már rákényszerül, hogy alkalmazkodjon, asszimilálódjon a Mindegy tömeghez. A Mindegy tömeg alatt értem a felelőtlen, hedonista életmódot élő embereket. De hála Istennek még mindig létezik olyan ember aki nyílt, őszinte és nem akarja elveszíteni önmagát azzal, hogy azt játssza ami nem ő. Az ilyen nyílt ember a szó szoros értelmében zárt kell legyen ahhoz, hogy megőrizze önmagát, ne legyen kikezdhető és ne sodródjon az árral.

Felfordult minden hiába próbálod kihozni a maximumot magadból, mert az nincs értékelve, úgy érzed már semmi nem lehet a tiéd, még az sem amit teljesen magadnak hittél. Hiába, ha nem is adod meg az okot a kételkedésre, úgyis mindenki bizalmatlan marad az utolsó percig, mintha mindenki háborúzna minduntalan. Az elkeseredés már nem csoda ha felüti a fejét, de akkor sem szabad feladni az életünket, hiszen mindannyiunknak megvan a maga kellő szerepe a világban. A verseimben is erre szeretnék rámutatni. Biztatni akarom az embereket, hogy érdemes élni. Egy olyan lelki hangulatvilágot akarok teremteni a verseimmel, amivel meg tudom mutatni egyszerűen, nagyobb művészi eszközök híján is, hogy az élet milyen szép.

A barokk, a régi túldíszített elemek ma már a múlt emlékei. Jó ideje már, hogy a lakberendezők az egyszerű, de mégis praktikus módot választják divatosnak. Ritka az, aki ma kastélyban lakik, igaz lehet sokan megtennék, ha megtehetnék, de legtöbben nem születünk üvegpalotában. Akit ez boldoggá tesz az álmodozzon róla, ezzel nincsen semmi baj. Csak azzal ha álmai élérése érdekében képes eldobni moralitását. Aki tisztességesen éri el azt becsülni lehet. Persze olyan is van, aki el akarja hitetni másokkal, hogy ő márpedig üvegpalotában él. Ne csodálkozzon majd, ha az üveg egyszer eltörik.

Sokan rájöttek már arra, hogy az egyszerű néha több! De vigyázzunk a régiek igényességére is, ne egyszerűsítsünk le mindent. Ezért szeretem a vintaget, mert a múlt század kifinomultsága és a mostani egyszerűsége egyensúlyt teremt. Minden téren így lenne jó, ha a régi dolgok és a jelen ötvöznék egymást. A képzőművészetben kialakultak már az egyéni, sajátos életérzések képbeli kimutatása, és az emberek még mindig kíváncsian várják az újakat. Hiszen a szépség látványában és annak formáiban mindenki gyönyörködni akar.

Ősrégi gondolatok és érzések jönnek fel újra meg újra, reinkarnálódnak amíg ki nem beszéljük őket. Csak sajnos a többség hallgat ezzel, de nyitottak kéne legyünk hiszen ha alapból elítélünk valamit, akkor sosem láthatjuk meg annak az igaz voltát.

Én nem mondom azt, hogy a nagy fal és a festői mennyezetek engem nem gyönyörködtetnek, de inkább az nekem a szép: ami egyszerű, meseszerű, néha sivár, de mégis életünk nagy vára. Nekem épp attól szép és egyszerű az életem, mert nem élek nagy falak között.