Hiába vagyunk egy családban
hiába vagyunk barátok közt
kibomlunk úgyis minden kar öleléséből.
Végül mindig annyit veszünk észre, hogy magunkra maradtunk:
a kétségben, a zuhanásban, a szépségben, az emelkedésben.
Annyi minden körül vesz de el vagyunk hagyatva
úgy mint egy tű a szénakazalban.
Akkora a határ és akkora a világ
s benne minduntalan millió hang kiállt.
Azt kérdezzük hol van a társ melyet teremtett
a mindenható Isten.
Lehet, hogy mellettünk van,
de nem tudjuk érezni.
Lehet, hogy megismertük,
de nem tudjuk fékezni az állandó keresést.
De gondolom ha megtaláltuk volna
bizonyosságot éreznénk, s nem ürességet.
Összetartozást éreznénk,
s nem különböző játszmákat
amiket játszani kell,
különben valaki nyer és így is úgy is valaki veszít.
 |
| Michelangelo - Ádám teremtése |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése