2015. augusztus 31., hétfő

Színes fátyol



 


Nagyon szerettem ezt a filmet, mert számomra a megismerés formáit taglalja. Hiszen eleinte mindent elutasítunk, amit nem érzünk magunkhoz közel, aztán nem marad más választásunk (főleg ha elvagyunk zárva a régi életünktől) és érdeklődni fogunk az iránt is ami nem érdekelt. S végül észrevesszük, hogy pont azok vagyunk mi ami ellen mindig is harcoltunk és dacoltunk. 
 Ha az ember nem tanulja meg idejében értékelni amije van, akkor csak bánhatja vakságát. De mindig marad valami erőteljes nyom amiben gyönyörködni tud és visszaemlékezni mindenre. Ez volt az a film, ami ezt a verset is ihlette. Színes fátyol mindaz, ami mindaddig színtelen amíg rá nem jövünk, hogy mi az. Ez a fátyol pedig oly annyira színes, mint a megismerés döbbenetessége.

A színes fátyol elenyészik,
Ha ismeretünk meg nem érik.
Csak lebegünk a sötétben hiába látunk,
Mert a sötétség még erősebb nálunk.

Addig szállunk a széllel,
Amíg találkozunk a levéllel,
Amire ha ránézünk,
Már tudjuk mi az énünk.

S akkor észrevesszük hol a színes fátyol
Távol, távol ettől a világtól.
Tőlünk nem is olyan messze,
Hanem pont itt a közelben.

Sokszor elmentünk mellette,
Nem néztünk rá s szemét lesütötte.
Csak reánk várt némán,
Hol hitetlenül, hol bízván,
Hogy az idő lova
Ne fusson túl tova,
Ahol már eltűnik, s nem találják meg soha.

Várja, hogy megismerjük színeit,
Hogy feltárhassa mélységeit.
Hogy érezzük az illatát,
S átéljük a mámorát.

Melyet másképp nem élünk át,
Akkor sem ha kiisszuk az éj borát,
Mert az ad nekünk éhhalált.