2015. szeptember 23., szerda

Ezüstös este






Ezüstös este

Este sötét gyönge este ezüst a fény,
Ami halvány fehér.
Valaki nem bízik, fél a fénytől,
Azt szeretné, hogy ne jöjjön el.

Az est ezüstös fény a vízen csak az beszél,
Mert a fák alatt nincsen csak a megbúvó szégyen.
A nap alatt is behúzódott az árnyékba,
Mert a nap megvilágította volna.

De jött ám a nap, az aranyos, fényes és nagy
És bevilágította az erős fény megvakította
Hosszú, hosszú percekig.
Káprázat történt és eljutott a felismerésig.

Belátta mitől volt ő vak,
Rájött, hogy a nap elvakítása
Végre a tudatosság felé kalauzolta,
Ahol az utcák mindig vezetnek valahova.

A kudarcok labirintusában
Tévelygésére már nem kacag a hold.
Nem akarta többé lemosni a foltot,
Takargatni a ráncot,
Minden átváltozott!
Ennek többé nem volt jelentősége!

S eljött  egy erős, szép este,
S fekete haján csillogtak az ezüstcsatok.,
Nem mosolygott csak nézett,
De valaki már mosolygott,
S örvendtek az angyalok.
Egy láthatatlan eke felszántotta a gócokat,
S egyszerre mély békével közel érezte a csillagokat.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése